Az út végéhez érve
mind elfáradunk.
Lassabban ver szívünk,
elhalkul hangunk.
Csak a csendet
vágyjuk, s azt a nyugalmat,
ami némi reményt, s hitet
sugallhat.
Az út végéhez érve, mind
magunk leszünk,
társak nélkül éljük majd
az életünk,
így magányunkban nem
lesz, ki vigasztalhatna,
ki átölelne minket, ha
sír a szív szava.
Az út végéhez érve számadást
adunk
azokról a dolgokról,
miket hátrahagyhatunk
mindazoknak kik
becsülettel tovább cipelik
keresztjeink, mik
vállainkról levetettetik.
Kun Magdolna
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.