A versek és megjelölt fotók, Kun Magdolna saját alkotásai; A művek a szerző tulajdonát képezik, ezek egészének vagy részének másolása,terjesztése, publikálása, csak a szerző előzetes hozzájárulásával lehetséges. 1999./LXXVI/tv./1.§

2018. január 21., vasárnap

A szív varázslója


Fáradt kezével simított,
mikor gyermeki lelkem álmodott
tündérmeséjű álmokat,
mikben életre kelt a pillanat.

Ő varázsolt nékem kék hegyet,
hol  a kócos szél pillangót kergetett
mely virágra szállt,  s ott énekelt
míg a játékos langyszellő reá nem lelt.

Csillagból szőtt reám éji takarót,
könnyétől csillanót, fel-felaranylót,
hogy az ragyogja fényével azon utamat,
melyre sötétség szőtte  árnyak hajtanak

Ő volt gyermekkorom bűvös varázslója,
ki tanított a szépre, s tanított a jóra,
hogy egy nap majd én is azzá lehessek,
ki szívével varázsol mesés életet.

Kun Magdolna

2018. január 20., szombat

Szemem tiszta fénye


Nevelt engem, vigyázott rám, hősiesen védett,
mikor könnyekre sarkalltak a gyermekkori évek,
s mikor szívem fájdította az a sok keserűség,
amit a kíméletlen sors bőséggel kimért.

Ő volt akkor is ott, mikor szükségem volt arra,
hogy átöleljen valakinek óvó, védő karja,
és elhitesse velem, addig nem lehet nagy baj,
míg van olyan, ki vesztesként is hősként vigasztal.

Ő volt az én nagymamám, szemem tiszta fénye,
mely világító csillag volt az élet sűrűjébe,
és útmutató fáklya is, mikor az éjfekete árnyak
gyászszínt kölcsönöztek a lélekragyogásnak.

Ma már csak emlékei vigyáz, az őriz és véd meg,
mikor múltamra fájva vissza-visszanézek,
s mikor halk sóhajjal feltekintek a magasságos égre,
és könnyező imákkal fordulok feléje.

Kun Magdolna


2018. január 19., péntek

Halhatatlan, anyám


Évek teltek el, anyám, s mit sem változott
az a gyötrő kín mit az árvaság hozott.
Hisz napról-napra erősebb azon napok csendje,
mibe a nélküled nincs élet, bele van temetve.

Pedig sokan mondják azt, hogy kegyes az idő,
s a megnyugvás ideje is biztosan el jő,
ám, én mégis úgy érzem, hogy minden másodperc,
hiányodból eredő könnycseppeket rejt.

Mert akármilyen hosszú évek múltak is már el,
nem kelhetnek versenyre emlékeiddel,
hisz azok naponta visszahozzák azt a szép időt,
mely halhatatlanságot nyit nagyságod előtt.


Kun Magdolna

2018. január 17., szerda

Válts egy másik útra


Mikor torkod fojtogatja a keserűség könnye,
s érzed, hogy  a szíved is szilánkra van  törve,
emelkedj azok fölé, kik megbántottak téged,
és váltsd egy másik útra velük futó lépted.

Mert túl rövid az élet, túl gyorsan elszalad,
csak néhány röpke napba fér pár boldog pillanat,
ami értelmet ad annak, hogy soha ne bánd meg,
amiért elhibáztál önszántadból egy egész életet.


Kun Magdolna

2018. január 16., kedd

A megfagyottak emlékére


Most már van otthonod, van élelmed, házad,
most már nem dideregsz, nem fázik a lábad,
és könnyed sem hull többé rongyos ruhádra,
mert országod lett immár Isten országa.

Most már ember vagy, nem kell szégyellned,
hogy a sors egy életen át száműzötté tett,
és koldusként barangoltad azokat a tövis utakat,
melyek más embereknek rózsákat nyíltak.

Most már minden titkos álmod valósággá lett,
most már te vagy az, ki boldogan nevet
azokon kiknek érzéketlen lelkét hidegen hagyta,
hogy szívedet a tél dere halálra marta.


Kun Magdolna

2018. január 7., vasárnap

A vasárnapok itt maradtak


A vasárnapok itt maradtak, csak te mentél el messze.
Csak te olvadtál csillagként a láthatatlan csendbe.
S csak te intettél búcsút, anyám, annak a sok jónak,
amelyek e földön rólad, s rólam szóltak.

Fájnak ezek a színkopott, hangtalan, szürke ünnepek,
melyekben megtermett egykor a tiszta szeretet,
és megtermett azon jóság, amitől sokszor éreztem,
hogy általad, anyám, én is emberré lettem.

A vasárnapok itt maradtak, hogy múltként őrizzék
halhatatlan nagyságodnak fényes emlékét,
hisz emléked az mely meggyógyítja  árvult lelkemet,
mikor könnycseppem a sírodra, halkan rápereg.


Kun Magdolna

2018. január 6., szombat

Míg élek, te is élsz



 Míg élek, te is élsz, jó anyám, velem,
mert istenáldott emléked el nem engedem,
hisz ma is olyan mintha csak mélyen álmodnám,
hogy elszakított tőlem a mennyei világ.

Bárhová indulok, te lábnyomomban jársz,
mint útmutató fény, mely léptemre vigyáz,
s mint szelíd hang, mely bátorít, ha vesztésre ítél
bűneimért fenn  a magasságos ég.

Mert hiába nagy közöttünk az elválasztó tér,
ha szeretetünk, anyám szívtől szívig ér,
s ha téphetetlen bennünk az-az erős kötelék,
mely oldhatatlan gúzsba köti múltunk emlékét.

Kun Magdolna